Hírek
2017. Szeptember 25. 05:00, hétfő |
Kék hírek
Forrás: mti
Verekedés után szándékos gázolás – Emberölési kísérlet Letkésen
Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon egy ipolydamásdi férfi ellen.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 24 éves gyanúsított két nagymarosi társával, egy 20 éves és egy 26 éves férfival vasárnap hajnalban jelent meg egy letkési rendezvényen, ahol bántalmaztak egy biztonsági feladatokat ellátó 46 éves férfit. Ezt követően a három férfi közül ketten kocsival kíséreltek meg elmenekülni a helyszínről, ennek során az ipolydamásdi férfi, aki a járművet vezette, megpróbálta elütni az előzőleg bántalmazott személyt, majd egy 48 éves férfit el is gázolt az autóval, aki az elsődleges adatok szerint életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az autóban tartózkodó két férfit, valamint harmadik társukat a helyszínen lévők tartották vissza a rendőrjárőr kiérkezéséig.
Mindhármukat előállították, az ipolydamásdi férfit emberölés bűntett kísérlete, testi sértés bűntett kísérlete és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, a két másik férfit testi sértés bűntett kísérlete és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók.
A 24 éves férfit őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására, társai szabadlábon védekeznek az eljárás jelenlegi szakaszában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
