A magyar pavilon kiállításának alapja egy fiktív kutatás, amely a világ egészét kitöltő légmozgás megjelenési formáit tárja a közönség elé. A három installációból álló műegyüttes a légáramlás reprezentációjának művészeti lehetőségeit vizsgálja, miközben párhuzamot állít a fizikai jelenség és az anyagtalan szellemi világ közé.

A Pneuma Cosmic empirikus megfigyelésen alapuló, közel 20 évnyi gyűjtés és megfigyelés tárháza, ahol a feladvány a láthatatlan erő vizualizációja. Egy "leheletmúzeumba" lépünk be, amelynek tárgya "a lehelet, a légzés, a pneuma"
- mondta Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, a biennálé nemzeti biztosa a pavilon szerdai megnyitóján.

Az igazgató beszélt arról is, hogy idén tíz éve, hogy a Ludwig Múzeumhoz tartozik a biennálé magyar részvételének biztosítása. Kiemelte a biennálé irodát vezető Boros Géza művészettörténész, Bálványos Anna muzeológus és Lakó Zsigmond, a pavilon koordinátora elkötelezett munkáját, amelynek köszönhető, hogy a projektek kivitelezése, szellemi és fizikai megvalósítása mindvégig autonóm és elismerésre méltó maradt.

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott:

a lélegzetet, a lelassulást nagyon nehéz bemutatni, a művésznek és a kurátornak három különleges technikával mégis sikerült egy nagyon látványos és beszédes formában.
Felidézte, hogy az idén In Minor Keys címmel meghirdetett biennálé a lelassulást és a befelé figyelést helyezi a középpontba, "hiszen egy mély lélegzettel uralni tudjuk önmagunkat, a körülöttünk lévő világot és a saját lelkünket is".

Cserhalmi Luca, a tárlat kurátora úgy fogalmazott: a Pneuma Cosmic a légáramlás jelenségeivel foglalkozik, a légtömeg kozmikus léptékű vándorlásával, amely a mikro- és a makrokozmoszban egyaránt jelen van, "az állandó közeggel, ami láthatatlanul mozgatja, vitalizálja a világot". "Folyamatos cserélődése és áramlása nem nyugtalanág, hanem kommunikáció és kapcsolódás" - fogalmazott.

A tárlat egy konceptualista, ideiglenes alkotásokból felépülő mű, amely felhívja a figyelmet a környezet intuitív megtapasztalásának összetettségére. Ennek részét képezik a 200 éves Magyar Tudományos Akadémia műemlék épületének a padlózatából kibontott szellőztetőrendszer elemei, a legfontosabb sóhaj megtalálását célzó, egy éven át tartó sétáról készült videóinstalláció, valamint a pavilon lélegző fala.

Ezt egészíti ki a műveket teljessé tevő akusztikus elem, Balogh Máté zeneszerző kompozíciója, amely a transzcendens világ és a természet kölcsönhatásait vizsgálja. A projektben meghatározó a lassúság, a megfigyelés és az elvont, asszociációs gondolatok ötvözése. A kiállítás költői, filozofikus nyelvezete mellett szorosan kapcsolódik a kortárs környezetesztétikai és környezetpszichológiai diskurzusokhoz is.

Koronczi Endre 1968-os születésű, Budapesten élő interdiszciplináris alkotó, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Média és Design Intézetének egyetemi oktatója. Művészetét konceptuális gondolkodás és poétikus érzékenység jellemzi. Munkáiban az emberi kapcsolatok, a hétköznapi helyzetek és az érzelmek dinamikáját vizsgálja. Évtizedek óta tanulmányozza szabadtéri kísérletek és kiállítótéri modellek segítségével a légáramlás megjelenítésének művészi lehetőségeit.