Zemplén infó
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2021. Április 18. 15:05, vasárnap | Kék hírek
Forrás: infovárosok

Újabb szökésben lévő bűnözőt fogtak el

Újabb szökésben lévő bűnözőt fogtak el

A 35 éves H. Istvánt többrendbeli minősített rablás bűntette miatt kereste a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Nyíregyházi Törvényszék.

A rablások áldozatai kizárólag időskorú vagy fogyatékossággal élő emberek voltak. Elfogása után a férfi feltételesen szabadlábra került, de ez idő alatt is újabb rablásokat követett el. 2020 végén már nem volt a hatóságok számára elérhető, a felkutatására tett elsődleges rendőri intézkedések nem vezettek eredményre – közölte a rendőrség.

Az általa elkövetett bűncselekmények súlyossága miatt a rendőrség személyét kiemelt figyelemmel kezelte, ezért felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya kezdte meg. Az eljárás során megállapították, hogy az ekkor már körözés alatt álló férfi külföldön, feltehetően Németországban rejtőzködik a magyar hatóságok elől.

A Célkörözési Osztály felvette a kapcsolatot a Német Központi Célkörözési Egységgel, és velük együttműködve sikerült megállapítani, hogy a keresett férfi egy Stuttgart melletti kis településen tartózkodik. A szökevényt összehangolt akció során a német hatóság 2021. április 14-én az esti órákban elfogta. Kiadatásáról később döntenek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek

Ötmillió forint értékű marihuána

Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek

Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.