Mindenképpen jó pont, hogy igyekeztek, ha lehet, nem az agyonszajkózott versekből válogatni. Jó néhány dalt pedig már korábbról is ismerhettünk.

Gaz világ ez, de mégiscsak jó élni benne, mert nem egyszerre kapjuk meg a nyakunkba az egész mocskot, és van néhány jó pillanat is. Rigófütty, reggel a kádban, vagy az, ha van, aki eszébe juthat az embernek a szokásos hajnali csillagvizsgálat közben – ez a karácsonykor némiképp aktuális üzenet olvasható ki a Kaláka Szabó Lőrinc-lemezéből is. Vagy ki tudja: talán csak az ünnep befolyásolja ilyenkor a zenehallgató embert, esetleg az első néhány dal derűje visszhangzik bennünk akkor is, amikor már nem az első dalok forognak, és egy szomorúbb, de legalábbis melankolikusabb összképnek kellene helyet szorítanunk.

Ha valahol, akkor itt, a közepe táján volt egy kis üresjárat a lemezen. A Tengerent, a Vízipókot, a Hazámat, és sajnos a Tücsökzenét is mintha minden különösebb ötlet híján gyorsan felénekelték volna ugyanabban a mélabús hangulatban, szelíd gitárkísérettel, és jó napot, „mehet a nyomdába”. A két, keleti filozófiákkal kacérkodó költemény, a Dsuang Dszi álma és a Tao Te King gondolatcsavargatásait pedig nagyon nehéz feladat lehetett bármilyen dallamra ráültetni (akármennyire szeretjük is ezt a két verset), és nem csoda, ha ez nem is sikerült igazán jól, hiába a csengettyűk és a halk gongütések: ahogy a Cseh–Bereményi páros írta-mondta, „nem dalba való”. Ezért van, hogy a lemez második harmada, ahol a fenti néhány dal szerepel, majdnem egymás után, kicsit egybefolyhat az ember emlékezetében. Szerencsére van itt is néhány kiemelkedő pont: a Nyitott szívvel és a Hajnali látomás esetében működött a „magunk elé bámulunk, és zümmögünk”-stratégia – zümmögnek valamit, és ez nagyon szépen szomorú.

Más értelemben érdekesek a lemez elejének mókázásai, ezekben határozottan megvan az a bizonyos kraft vagy stenk, ha úgy tetszik. Úgy látszik, a Szabó Lőrinc-i történetmesélés megihlette a Kalákát: kikacsintanak, élnek a poénlehetőségekkel, így a Reggeli ének és a Lóci verset ír is nagyon jól sikerült. A lemez derűs darabjait a korong elejére csoportosították, ez a hangulat később csak a lemez legvégén, a Christian Morgenstern-fordítás dalváltozatánál tér vissza valamelyest, így könnyedebb keretbe foglalódik az időnként magát ismételgető, időnként pedig kifejezetten termékeny melankólia.
A zenekar Szabó Lőrinc által fordított verseket is hozzácsapott az eredeti Szabó Lőrincekhez, így többek között Villon és Shakespeare is beköszön a lemezre. Itt érdemes megjegyezni, hogy nincs új a nap alatt, több dalt is ismerhetünk már erről a korongról, köztük éppen a két Villont is (a Villon-lemezén is végig Szabó Lőrinc-fordításokkal dolgozott a Kaláka), de jóval korábbi például a Rigófütty című nóta is, és annak is jó húsz éve, hogy a zenekar először elénekelte a Szabó Lőrinc-lemezen első dalként szereplő verset, a Kortársakat.