Zemplén infó
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2020. Március 30. 07:34, hétfő | Kék hírek
Forrás: infovárosok

Kétszer is döfött egy betörő Ócsán

Kétszer is döfött egy betörő Ócsán

A helyszín közelében elfogták a támadót a rendőrök a polgárőrök közreműködésével. A férfit emberölés kísérlete miatt vették őrizetben.

Egy ócsai házba tört be pénteken késő este a gyanú szerint az a 25 éves férfi. Az ott lakó nő felfigyelt a zajokra, ám a következő pillanatban már szemben is találta magát a számára vadidegen férfival – közölte a rendőrség.

Dulakodni kezdtek, a gyanúsított egy késsel kétszer is megpróbálta megszúrni a tulajdonost, aki a döféseket igyekezett elhárítani, miközben mindkét tenyerén és az arcán megsérült. Végül sikerült elriasztania támadóját, majd az ablakból kihajolva segítségért kiáltott. Az egyik szomszéd meghallotta a jajveszékelést, értesítette a rendőröket, valamint a polgárőröket.

A rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen a kapott személyleírás alapján, a bűncselekmény helyszínének közelében, néhány percen belül elfogták a román állampolgárságú férfit.

K. János ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya, egyben kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek

Ötmillió forint értékű marihuána

Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek

Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.