Hírek
2016. Október 13. 10:44, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti
Két motort és két autót lopott el egy nap alatt
Két motorkerékpárt és két autót lopott el egy nap alatt egy baksi férfi, az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a vagyon elleni bűncselekmények miatt a közelmúltban többször elítélt férfit a többi között lopás bűntettével gyanúsítják.
A gyanú szerint a férfi vasárnapra virradóra a kerítésen átmászva jutott be egy mindszenti ingatlanra, ahonnan egy társával ellopott két, javításra váró motorkerékpárt. Az egyiket, miután eltörött a váza, útközben otthagyták, a másikat később a rendőrök foglalták le.
Még ugyanezen az estén a férfi társaival egy személygépkocsit is ellopott, téglával beverték a jármű egyik hátsó ablakát, majd eltörték az indítószerkezetet, és megpróbálták betolni az autót, de ez nem sikerült, ezért az út szélén hagyták.
A városban sétálva újabb járművet kerestek, és találtak is egy nyitva hagyott autót, benne a kulccsal. A gyanúsított és társai beültek és elindultak Mártély felé, de egy fának ütköztek - tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.