Hírek
2023. Július 27. 09:53, csütörtök | Sport
Juhász Csaba: Nagy kihívás ez a verseny
Juhász Csaba, ismét Pásztor Tamás navigálásával egy Peugeot 208 Rally4 pilótaülésében veszt részt most épp a Roma ralin.
11. Rally di Roma Capitale
Juhász Csaba - Pásztor Tamás
Peugeot 208 Rally4
2023.07.28-30.
Csabival beszélgetek:
Pénteken egy szabadedzéssel veszi kezdetét a nagy megméretettés. Mire is egy ilyen szabadedzés?
- A kvalifikációs szakaszon mehetünk egy párszor, a versenyautóval, éles körülmények között. Nekem ez extra lehetőség lesz, hiszen három hete nem ültem az autóban. Arra jó, hogy felkészüljünk a kvalifikációra, aminek az eredménye alapján összeállítják a pénteki és a szombati rajtsorrendet.
13 gyorsot mért rátok a rendező két nap alatt. A Gyönyörű Colosseumnál is fogtok körzőzni? Mennyire várod már ezt a versenyt?
- Talán ez lehet a szezon fénypontja, de ezt nem kiabálom el. Nagyon jó gyorsaságik vannak ezen a futamon, nagy kihívás ez a verseny. Egész évben ezt a versenyt vártam, remélem a szerencse is mellénk áll majd.
Húszan vagytok az ERC4 kategóriában. Ti a Peugeottal és lesznek még Opellel és Forddal is, sőt Renault Clioval is rajthoz állnak páran. Itt már korábban indultatok. Most milyen céllal érkeztek a Roma ralira?
- Egyértelműen a pontszerzés a cél. Azt tudomásul kell vennünk, hogy a többiek előnyben vannak hozzánk képest. Van, akinek ez a futam idén a 20. versenye ugyanazzal az autóval, ami óriási tapasztalat. És vannak, akik már 2 hete tréningezik a pályákat, azokkal sem tudjuk felvenni a versenyt. Ez egy ERC futam, ahol a legerősebb ez a kategória, ezért ez a pontszerzés is kemény feladat lesz, de ez a cél.

Itt nem lesznek éjszakai gyorsok, mint a Casentino ralin, viszont majd 33 kilométeresből kettő is és két harminckilométeres is vár rátok. Mint tudjuk itt szabályzáson nem sokat fogtok menni. A navigátort, téged és a kocsit mennyire veszi igénybe az ilyen hosszú gyorsok?
- Az kiderült a Casentino Rallyn, hogy a 30 km-es szakaszt is tudjuk megfelelően teljesíteni mind mentálisan, mind fizikálisan.
Az autót tekintve pedig, ez egy gyárilag kifejlesztett, összerakott versenyautó. Ha megfelelően fel van készítve, akkor ezzel nem lehet baj.
Végezetül majd 200 versenykilométer vár rátok. Melyik szervizcsapattal vesztek részt, és milyen gumikkal? Versenybenzin a Panta lesz most is?
- A Berényi Racing szolgáltatja az autót és a szervizt is. Pirelli gumikat fogunk használni. A teszten kipróbáltunk több gumi márkát is, de úgy gondolom, hogy ide egyértelműen a Pirelli lesz a legjobb választás. Üzemanyag a Panta 98 lesz, mert nincs versenybenzin szoftver a Peugeot-hoz.
Együttműködő partnereink: NR Szoftver Kft., Extrem Line Kft., P.O.P. Kft., ML-Log Kft., Mihidra Kft., JB Controll Kft., Vidia Csavar, Volvid Zrt., Cső-Kötő Kft., LEL Kft., Hun-Therm Kft., PLESO-VIA-BAU Kft., Érdi Rally Team Kft., DR. Lan. Eu, www.lanexpert.hu, Artifex J+J Kft., Komplex-D Kft., TT Sped Kft., Lubland Kft. Nomido Madera Kft., Green Goes Kft. KELI BAU Kft., GTT-Logistic Solution Kft., BB-Logistic Solution Kft., LetMeSolvelt Kft., Robinwork Kft., Choco-Milk Kft., Perial-Ker Kft., Az “Infovárosok.hu hírportál hálózat”.
- Hajósi Miklós -

Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.