Hírek
2022. Június 14. 19:20, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Hertlik Donoven: újabb negyedik hely, de ezúttal balszerencse nélkül!
Nagyon várta a Szlovákiában rendezett enduro magyar bajnoki következő viadalát Hertlik Donoven.
A Korda Racing háromszoros magyar bajnok endurocrossosa végre úgy tudott teljesíteni egy verseny a számára kicsit még idegen szakágban, hogy nem ült mögötte a motorján Mr. Pech. Folyamatosan javított a két nap alatt az időeredményén, így sikerült ismét a dicséretes negyedik helyen végeznie.
Noha a sok balszerencse és technikai gond mellett eddig remekel Hertlik Donoven az idei bajnoki szezonban – endurocrossban több dobogós helyével versenyben van az összetett bajnoki címért a királykategóriában –, ám most már egyre eredményesebben szerepel az enduróban is. Legutóbb a kaposvári versenyen annak ellenére sikerült a negyedikként végeznie, hogy a viadalon hatalmasat esett. Most a szlovákiai Lisovban folytatódott a bajnokság, ahol ismételten negyedik lett, ráadásul végre egy olyan versenyt hagyott maga mögött, amikor minden sikerült, nem gátolta technikai probléma.

„Az enduro számomra még kissé új dolog, hiszen ez volt a harmadik versenyem ebben a szakágban. A pálya igazi endurós környezetben volt, technikás, szűk részek meredek szakadékok és feljárok váltották egymást, utóbbiakat ráadásul gyökerek és kövek nehezítették. Az első napon délután rajtolunk, reggel egy elég rendes felhőszakadás kissé átalakította a pálya állapotát. Az első napon az első két körben még nagyon nem tudtam megjegyezni a pályát, de próbáltam jól teljesíteni. A negyedik helyre sikerült beérnem az időim alapján. Vasárnap sokkal jobban ment, és jobb időket is tudtam menni. Jobban tetszett a pálya is, de tíz másodperc megmaradt a szombaton összeszedett hátrányomból, így maradtam a negyedik helyen. Sok a tanulnivalóm még, de jó úton haladunk!” – állította Donoven.
A Korda Racing csapattulajdonosa szinte el sem akarta hinni, hogy versenyzőjének Lisovban semmilyen gondja nem akadt, és kizárólag a versenyzéssel kellett végig foglalkoznia. Mint mondta, ennek már itt volt az ideje…
„Nem titok, ittam egy pohár pezsgőt az örömhírre, hogy ezúttal Donoven egy sima versenyen van túl. Idén ez volt az első ilyen viadal, és a számára még idegen szakágban azonnal szépen és eredményesen tudott teljesíteni. Most már csak az kell, hogy kihozza magából azt, ami benne van. Enduróban is sokra képes, oda fog érni még ebben az évben ebben a szakágban is a dobogóra” – jelentette ki Korda Erik csapattulajdonos.

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Concordia-Therm Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.