Zemplén infó
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2019. Augusztus 27. 05:01, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Halálos áldozata is van az M7-esen történt konvojbalesetnek

Halálos áldozata is van az M7-esen történt konvojbalesetnek

Halálos áldozata is van a hétfő délelőtti, az M7-es autópályán történt katonaikonvoj-balesetnek - mondta a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Benkő Tibor közölte: egy fiatal, kiváló katona hunyt el. Az 5. dandár hódmezővásárhelyi állományába tartozott, szerződéses őrvezetőként szolgált. A miniszter részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak.

A balesetben az elhunyt katonán kívül öten sérültek meg.

Benkő Tibor elmondta, hogy belső vizsgálatot rendelt el a körülmények tisztázására. A balesetet a rendőrség vizsgálja. Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta, átcsoportosításhoz kapcsolódó művelet része volt a közúti konvoj haladása.

A balesetben súlyosan megsérült katona állapota stabil, négy katona könnyebb sérülést szenvedett.

Korom Ferenc elmondta: a belső vizsgálat kiterjed a speciális körülmények és szabályok betartására, erre harminc napja van a tárca szerveinek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek

Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.

2026. Január 30. 07:07, péntek | Kék hírek

Kábítószer és alkohol hatása alatt állt a Romániában súlyos balesetet szenvedett görög kisbusz vezetője

Kábítószer és alkohol hatása alatt volt annak a Romániában balesetet szenvedett görög kisbusznak a sofőrje, amelyben hét ember vesztette életét - közölte csütörtökön az ügyben eljáró lugosi vádhatóság szóvivője.