Zemplén infó
2026. július 24, péntek - Kinga, Kincső

Hírek

2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Forrás: MTI

Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen

Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen

A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a kezdeményezés a Queen Baráti Kör Kulturális Egyesület és Balatonszemes önkormányzatának együttműködésében valósul meg, a szoborállítást a Sony Music menedzsmentje is hivatalosan jóváhagyta. A rendezvény egyik díszvendége Peter Freestone, az énekes egykori személyi asszisztense lesz.

A közleményben Gyarmati Arnoldot, a Queen Baráti Kör Kulturális Egyesület elnökét idézik, aki elmondta: a projekt megvalósítását több éves előkészítő munka és számos egyeztetés előzte meg. "2019-ben indultunk neki ennek a történetnek. Más helyszínen is próbálkoztunk, de végül Balatonszemesen talált otthonra az elképzelés". Az elnök kiemelte, hogy a döntésben nagy szerepe volt annak is, hogy Balatonszemesen már több mint harminc éve működik a Queen-közösség, valamint a szobor létrejöttében fontos szerepet játszott Balatonszemes önkormányzata is.

Gyarmati Arnold hozzátette: Iváncsics Zsolt polgármester hivatalba lépése óta a szobor ügye felgyorsult, a közös egyeztetések eredményeként pedig július végén sor kerülhet az avatásra.

A mellszobrot Kocsis András Sándor szobrászművész készítette. A szervezők a teljes alkotói folyamatot végigkísérték, hogy a lehető leghitelesebb portré szülessen az énekesről. A tájékoztatás szerint ez a világ harmadik köztéri Freddie Mercury-szobra.
A közleményben Iváncsics Zsoltot, Balatonszemes polgármesterét is idézik, aki szerint Freddie Mercury szobra méltó helyre kerül Balatonszemesen, ahol Latinovits Zoltán, Bujtor István, Reich Károly és Gárdonyi Géza emléke is jelen van. Hozzátette: a Freddie Mercury-mellszobor Balatonszemes nemzetközi ismertségét is növelheti. "Biztos vagyok benne, hogy a szobor helyszíne zarándokhellyé válik, a világ számos országából érkeznek majd hozzánk olyan látogatók, akik szeretnék felkeresni ezt az emlékhelyet" - mondta a polgármester.

A közleményben felidézik, hogy a balatonszemesi Queen-tábor az 1990-es évek elején indult, és az évek során fesztivállá nőtt. Az idei rendezvény több jubileumhoz is kapcsolódik, hiszen Freddie Mercury születésének nyolcvanadik, valamint a zenekar budapesti koncertjének negyvenedik évfordulóját is ünneplik.

A tájékoztatás szerint a XXXIII. Queen Fesztivált július 22. és 26. között rendezik meg Balatonszemesen. A programban több tribute zenekar koncertje, közösségi rendezvények és kulturális események is szerepelnek.

A Freddie Mercury-mellszobor avatása július 25-én, szombaton 19 órakor lesz a Zenepavilonnál, ezt követően lézershow és koncertek is várják az érdeklődőket. A fesztivál valamennyi programja ingyenesen látogatható.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár

Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül

Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.

2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár

Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány

Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.

2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.

2026. Július 10. 09:00, péntek | Bulvár

Elhunyt Bonnie Tyler walesi énekesnő

Elhunyt Bonnie Tyler világhírű walesi énekesnő. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero vagy az It\'s a Heartache című slágerek előadója 75 éves korában, szerdán halt meg egy portugáliai kórházban