Hírek
2018. Május 28. 18:36, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti - fotó:http://piramiszenekar.com
Újra színpadon a Piramis, egészséges az énekes
Három hónap kihagyás után június 2-án szombaton visszatér a fővárosi színpadra a Piramis együttes. A csapat frontembere, Nyemcsók János március 3-án a budapesti MOM sportcsarnokbeli koncerten lett rosszul.
"A hétköznapokon már jó ideje jól érzem magam, de kicsit tartottam attól, mi lesz újra a színpadon. Múlt szombaton a Felvidéken, Bősön volt az első koncertünk március óta és szinte száz százalékos állapotban éreztem magam" - mondta az énekes az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában. A Piramis június 2-án az fővárosi Analog Music Hallban zenél.
A frontember március 3-án a koncert vége felé, az utolsó előtti számnál lett rosszul, azonnali orvosi ellátásban részesült és megállapították, hogy szívinfarktusa volt. A MOM sportcsarnokos fellépés volt a Piramis-turné első állomása, de mint Nyemcsók János megjegyezte, csak néhány koncertet kellett lemondani.
Vörös Gábor, a Piramis basszusgitárosa szólt arról, hogy a zenekar mostani felállásának történetében még nem fordult elő, hogy három hónap kimaradt volna a koncertezésből. Hozzátette: most szombaton is elhangzanak a megszokott Piramis-slágerek és az est azzal a dallal indul, amelyikkel a legutóbbi budapesti koncert félbeszakadt.
"Gőzerővel dolgozunk, az együttes idén 43 éves, minél több helyre szeretnénk eljutni belföldön és a határon túli területeken is. Június 8-án Jászkiséren, 9-én Visegrádon, aztán Agárdon, Erdélyben, Szlovákiában játszunk, az augusztusi és szeptemberi koncertnaptárunk szinte tele van" - hangsúlyozta Nyemcsók János.
A Piramis a hetvenes évek második felében olyan nagy slágereket írt, mint a Ha volna két életem, A becsület, az Ajándék vagy a Kóbor angyal. A zenekarban Nyemcsók és Vörös mellett három alapító tag szerepel: Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos.
A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg. A Piramisban ebben az időszakban Závodi, Gallai, Köves és a tavaly ősszel elhunyt Som Lajos basszusgitáros mellett Révész Sándor énekelt. A csapat az alapfelállásban 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre; a Nyemcsókkal és Vörössel felálló Piramis 2009 óta zenél.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:55, vasárnap | Bulvár
Pápaszemes pingvin kelt ki a debreceni állatkertben
Különleges jövevény kelt ki a debreceni állakkertben: egy pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) fióka érkezése gazdagítja a park természetvédelmi törekvéseit - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.
2024. December 21. 08:51, szombat | Bulvár
Mi ez a dubaji csoki őrület és miért ilyen drága?
2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.