Zemplén infó
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2019. Április 11. 18:09, csütörtök | Sport

Rally: Kockázatos győzelem

Rally: Kockázatos győzelem

2019 első Rallye2 versenye volt a Credobus Eger Rallye. Pénteken a gépátvétel, a rajtceremónia és egy Superspecial várt a JG2 Racing Team-ra.

Farkas Kálmán csapatvezetőt kérdem a versennyel kapcsolatban.

Miként sikerült abszolválniuk a versenyzőidnek ezt a szakaszt?

- A megbeszéltek szerint ez a rövid szakasz nem volt döntő, mégis a kategória első helyére és az abszolút harmadik helyre elég volt. Így kell kezdeni, hiszen hatvanhat csapat közül ez szép eredmény volt. Technikai hibánk szerencsére nem adódott.

Szombaton hat kemény gyors következett, ahol egy híján mindegyiken kategória időt futottak. Ennyire jó itinert írtak a fiúk és ilyen jó volt a kocsi, hogy győztek szinte minden szakaszon?

- Nyilván a kategória a legjobb összehasonlítás, ugyanakkor Neukirchner Andris barátom a Hondával, valamint Papp Arnie igen jó köröket futott, igazi versenyzés volt szinte végig. Az első körben még Foczkó és Lendvai is remek időket futottak, tehát korántsem voltunk az elsők a negyedik gyors végén. Nagyon féltünk a defekttől a Szuhán, el is spóroltuk rendesen. A kategóriánkat vezettük az első kör után, abszolútban a harmadik helyen álltunk. Nagyjából tizennyolc másodperc hátrányban voltunk, ami elég soknak tűnt, de a kitűzött célunk a dobogó volt a szezonkezdésre, ezért teljesen meg voltam elégedve a részeredménnyel.

A szervizparkban járva felfigyeltem egy kis, piros versenyautóra, amiben épp egy harkály család ütötte fel a fejét. Sajnos, a kis Adamka volt az, majd a szervizetek felé vettem az irányt. Mi történt az Opel Adam motorjával?

- A mai napig nem tudjuk, a motor doktor bácsi csak később tudja szétszedni. A szervizbe mindent kipróbáltunk, ami ennyi idő alatt belefér, de nem találtuk a hibát. Ötezer fordulat fölött a harkályos kopogás megszűnt. „Akkor menj úgy, hogy toljad neki!”, mondtam Gábornak. Úgy is lett. A hatodik gyorson feljöttünk a második helyre, az utolsó rövid szakaszon már nem volt esély, hisz ilyen távon tizenhat másodpercet ledolgozni nem lehet. Viszont nagyon kellett az öt pont, ezért meg akarták nyerni a fiúk a Power Staget. Sokaknak ugyanez volt a célja, ez igazából talált plusz pont a bajnokságban, ami még év végén jól jöhet. Ezt jól kitalálták, mert bizony nagyon nagy ösztönző erő, nem fásulnak be a versenyzők a beállt eredményekre. Végül mi precízen abszolváltuk az utolsó hajrát, ha nem is sokkal, de Verpeléten elsőt mentünk.

Ilyen kerregő hanggal teljesítette a maradék gyorsokat is Tim Gábor és Timár Tamás, nem is akárhogyan. Megnyerték a Credobus Rallye2 abszolútat és a kategória első hely is az övéké lett. Gondoltad volna ezt korábban a harkály család hallatán? Bíztál abban, hogy kibírja a kocsi és megnyerik a versenyt a fiúk?

- Nagyjából sejtem, mi lehet a baja a motornak, ahogy azt is, miért bírta ki. Jelenleg a legfontosabb kérdés az, hogy szétszedés után időben megjön-e az alkatrész az Opel Motorsport-tól. Úgy érzem, a szervizparkban nagy döntést hoztam. Ha baj lett volna, nem egyszerűen megáll, hanem szétrobban a motor, egy vadiúj Németországból meglehetősen drága lett volna. Rajtam kívül nem jósolt neki esélyt szinte senki. Szerintem ennek a motornak jó szíve van, kibírta a versenyt. A károkat igazán csak a motor szétbontása után tudjuk meg.

Végezetül miként értékeled az Eger ralit?

- Amikor az élen végzel, azt hiszik az emberek, hogy minden jól működött. Mikor rossz volt az autó, mi akkor tudtunk erősíteni, ez elmond mindent. A legközelebbi versenyre a tanulság, hogy a gyorsok közben sem szabad elengedni a gyeplőt, hiszen nem lehet arra számítani mindig, hogy kiesik valaki előlünk. Elmehet tőlünk 5-15 másodpercre, de ahogy jön a vége ez egyre ledolgozhatatlanabb. Ez nem azt jelenti, hogy az első gyorson nagyot kell kockáztatni, de tartósan tempót kell menni és kicsit hamarabb belejönni. A lőtávolból a harmadik gyorson se tűnjön el az előttünk lévő. Szerintem irtó sokat fejlődtünk, sokat tanultak a fiúk, de még fel kell szívniuk egy csomó rutint.

Az irány viszont príma, meg vagyok elégedve maximálisan. Kérem a következőt! Mármint a versenyt, amire már be is neveztünk. A drukk sosem múlik el, hiszen ezért csináljuk ilyen fanatikusan.

Köszönjük támogatóinknak a segítséget: SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Keveweld Kft., Boncz Kft, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.

- Hajósi Miklós

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.