Zemplén infó
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2017. Június 21. 17:33, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Rally: A harmadik hely volt a maximum

Rally: A harmadik hely volt a maximum

A szezon negyedik futamán, a Székesfehérvár Rallye-n ismét dobogóra állt a Vincze Ferenc - Bazsó Attila kettős.

Az S-Motorsport legénysége idén már harmadik alkalommal állhatott fel a dobogó legalsó fokára, amivel megerősítették a harmadik helyüket a bajnokság összetettjében.

A Székesfehérvár Rallye szombati napján a hirtelen lezúduló eső állította komoly feladat elé a versenyzőket. A vizes pályákon kifejezetten jól teljesített Vinze Feri és navigátora, Bazsó Attila, így az S-Motorsport párosa az abszolút második helyen zárta az első napot.

„A szombati nap kalandos volt, mert nem vártuk az esőt.” Kezdte az első napi beszámolóját a fiatal pilóta. „Néztük az előrejelzéseket és mindössze 10-20 %-ot jósoltak arra, hogy lesz csapadék. Felraktuk a kemény slickeket, aztán leesett az eső a második gyors elején. Hát az olyan volt, mintha jégen autóztunk volna. Ahhoz képest nem is mentünk olyan rossz időt ott. Árkipusztán egyébként is szétszakadt kicsit a mezőny, azon a gyorson tudtuk megalapozni a nap végi második helyünket, mert a következő két szakaszon kicsit lassabban jöttünk a kelleténél. Azt azért hozzá kell tennem, hogy slickkel, ráadásul a kemény keverékű abronccsal még sohasem autóztam vízen, de legalább most már van ilyen jellegű tapasztalatom is. Ezzel együtt egy ilyen szituációt nem kívánok senkinek, mert nem igazán akar megállni az autó. Rálép az ember a fékre és a kocsi inkább gyorsul, ahelyett, hogy lassulna. A pályák egyébként nagyon tetszettek, a Skoda tökéletesen működött, úgyhogy nem lehetett okunk panaszra."

A második nap a fiúk minden szakaszon próbáltak olyan gyorsan menni amennyire tudtak, de Székesfehérváron nem volt ellenszerük Hadik Andrással és Herczig Norberttel szemben, így a szezon során harmadszor is a dobogó legalsó fokára állhattak fel a futam végén. Bazsó Attila így értékelte a vasárnapot:

„Az egész hétvége nagyon munkás volt. A tegnapi nap az eső, a második pedig a feszített tempó miatt. Szinte másodpercek választottak el egymástól mindenkit. Az elsőtől a negyedik helyig szinte minden benne volt a pakliban. Fárasztó volt, hosszú volt, meleg volt és ez nagyon kivett minket. Ferikét és engem is. Maximálisan meg lehetünk elégedve a harmadik hellyel, örültünk volna az ezüstéremnek, de nem lehetünk csalódottak az újabb bronz miatt. Az utolsó gyorsról visszafelé jövet arról beszélgettünk Ferikével, hogy hol lehetnek azok a másodpercek, amik jelenleg elválasztanak minket Hadik Andristól és Herczig Norbitól. Mint páros, elég jól összeszoktunk az elmúlt négy futam alatt, most már elég sok tapasztalatot szereztünk. Azt gondolom, hogy az autó beállításaival kell többet foglalkoznunk, ebből az következik, hogy többet kell tesztelnünk. A Veszprém Rallye előtt és után is szeretnénk egy egész napos murva és aszfalt tesztet, hogy legyen bennünk tapasztalat a jövőre nézve és fel tudjuk venni a versenyt akár Norbival, vagy Andrissal.”

Köszönet a partnereinknek: MGY 4000 Kft., FULL – HÚS Kft., Kompakt Trans Kft., Spedicion BDF Kft., Galaxy Club, Porsche M5, Dickies, Vámosi autójavító, SLH Special Lighting Kft., JENOX, Prémium Kakas Hungary Kft., Tachográf Control Kft., Origo Pack Kft., Fuvinfo Iroda Kft., Pannónia Nyomda Kft., Ducati, Touratech, Forest Protechnik, Fisch Ker. Kft., Zöld Út Kft., Petrovics Csaba CNC, Hartmannn Építész Kft., Gold Stone Trans Kft., Hallás Partner, Bulath Speed Kft., Confector, DMKER, Auktor Bonus Kft., Nort Forse Hungary Kft., Juhász és Társa Kft., HEDEX Emeléstechnika, Hegymegi Zsolt fuvarozó.

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.