Zemplén infó
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2017. Május 24. 10:57, szerda | Bulvár
Forrás: mti

Nagy-Szín-Pad! - Döntős a Mörk, a Lóci Játszik és a Jónás Vera Experiment

Nagy-Szín-Pad! - Döntős a Mörk, a Lóci Játszik és a Jónás Vera Experiment

A Mörk, a Lóci Játszik és a Jónás Vera Experiment jutott be a Nagy-Szín-Pad! negyedik szériájának döntőjébe - jelentették be szerdán reggel a Petőfi Rádió Talpra magyar című adásában.

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatóján idén nyolc előadó indult, a finálé május 27-én lesz, a részvevők meghívást kapnak például a Sziget és a Telekom VOLT nagyszínpadaira.

Az idei mezőnybe Petruskát, a Lóci Játszikot, a Jónás Vera Experimentet, a Qualitonst, a Dope Calypsót, a Konyhát, a Mörköt és Senát válogatta be a mintegy száztagú szakmai szavazói kör, a produkciókat egyórás koncerteken május 19-től 22-ig párosával mutatták be négy estén át a fővárosi Akvárium Klubban.

A résztvevőkre a közönség szavazhatott, a voksokat összesítették egy 23 tagú zsűri pontszámaival, így számították ki a három legjobb produkciót. A grémiumban zenészek, a média képviselői (a Petőfi Rádió részéről Pető Zoltán és Borcsik Attila), koncert- és fesztiválszervezők (Gerendai Károly, Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán), valamint "megmondók" (például Zacher Gábor toxikológus) is helyet kaptak.

"A Nagy-Szín-Pad! célja változatlan: azokat a tehetségeket megmutatni egy szélesebb közönség számára, akik már bizonyítottak és készen állnak egy még nagyobb kihívásra" - fogalmazott korábban Lobenwein Norbert alapító-főszervező.

A szavazás szerdán 10 órakor indul a három döntősre, egészen a május 27-i finálé végéig immár a zsűri nélkül, csak a közönség részvételével sms-ben, online a nagyszinpad.comon, valamint Instagramon. A döntőt a Petőfi TV élőben közvetíti, a www.petofilive.hu-n megtekinthető lesz valamennyi koncert és a Petőfi Rádió is figyelemmel kíséri az eseményeket.

A Nagy-Szín-Pad! nyolc résztvevője meghívást kap a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a MOL Nagyon Balaton rendezvényeinek nagyszínpadaira, emellett a debreceni Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is. A döntősök közül a közmédia és a díjak felajánlói választják ki, melyik produkció képviselje Magyarországot a jövő januári groningeni Eurosonic Festivalon. A győztes videoklipet készíthet és szerepel a Petőfi Zenei Díj showműsorában. Idén a Budapest Park is lehetőséget ad a verseny nyertesének a bemutatkozásra, a győztes a siófoki Plázs nyitóestéjén is játszhat.

"A Petőfi Rádió felfrissítése és az elmúlt év bizonyította, hogy óriási igény van a minőségi magyar könnyűzenére és nekünk kiemelt feladatunk a tehetségek bemutatása, felkarolása" - mondta korábban Pető Zoltán, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

A Nagy-Szín-Pad! első szériáját 2014-ben a Mary PopKids, a következőt az Ocho Macho, a tavalyit pedig a Bohemian Betyars nyerte.

Címkék: döntő, nagy-szín-pad

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár

A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt

Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.