Hírek
2017. Július 14. 12:17, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Már most megvan a vizes vb első rekordja – még szárazon

Rekordnak számít, hogy több mint 200 ország versenyzői vesznek részt a pénteken kezdődő magyarországi 17. FINA vizes világbajnokságon - jelentette be Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője pénteken.
Hozzátette: a július 30-ig tartó elit vb-re 2400 versenyző és 1600 akkreditált kísérő érkezik, míg az augusztus 7. és 20. között sorra kerülő masters vb-re 12 ezer nevezés futott be.
A szóvivő kiemelte, hogy a vb-nek két, ingyenesen megtekinthető megnyitója lesz, az egyik pénteken 21 órától Budapesten, a Hotel Intercontinental előtti pesti Duna parton, a másik szombaton délelőtt Balatonfüreden. Borsa Miklós tájékoztatása szerint péntek este a fővárosi megnyitó idején a környéken teljes légtér- és hajózárat rendelnek el, így a drónozás is tilos lesz. A rendezvény miatt a belvárosban pénteken 18 órától szombaton hajnali 4-ig jelentős forgalmi korlátozásokra lehet számítani, ezért az érdeklődőket arra kérte, hogy tömegközlekedési eszközökkel, vagy kerékpárral érkezzenek, legalább egy órával a kezdés előtt.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes emlékeztetett arra, a mostani vizes vb sajátossága az lesz, hogy a kiváló magyar sportolóknak itthon lehet drukkolni. Hangsúlyozta, hogy ezt nemcsak a vb versenyhelyszínein, hanem a két budapesti és egy balatonfüredi szurkolói zónában is meg lehet tenni. A Margitszigeti Atlétikai Centrumban egészen augusztus 20-ig színes programokkal, gasztronómiai egységekkel és vásárlási lehetőségekkel várnak mindenkit. A főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy a főváros részéről a Margitszigeten számos olyan fejlesztésre került sor, amelyet a világbajnokság nélkül is terveztek, csak így hamarabb áll a budapestiek rendelkezésére.
A sajtótájékoztatón bemutatták a vizes vb imázsfilmjében szereplő vízi állatokat, amelyek köztéri szobrok formájában a világbajnokság helyszínein is láthatók. Szőke Gábor Miklós alkotásai a hat sportághoz kapcsolódnak, így a polip a vízilabdát, a cápa az úszást, a kékbálna a nyíltvízi úszást, a delfin a műugrást, az orka az óriás-toronyugrást, egy formációba rendezett halraj pedig a szinkronúszást szimbolizálja.
Borsa Mikós az összefoglaló sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a budapesti megnyitó egy 120 perces, összmagyar művészeti előadás lesz, ezer fellépővel, köztük ötszáz táncossal, 150 modellel, önkéntesekkel, sportolókkal és magyar olimpia bajnokokkal.
"A megnyitó a víz, az élet, a víz a sport, a víz és Magyarország kapcsolata köré lesz felépítve. Lesz fényfestés, tűzijáték, szökőkutak és lesznek programozott drónok is. A technikai háttérért felelős cég az ECA2, amely a sanghaji világkiállítás és a pekingi olimpia megnyitóján mutatta már be tudását. Ami itt péntek este lesz, azt Európában eddig még sohasem lehetett látni" - emelte ki Borsa Miklós.
A szóvivő megerősítette, hogy a július 30-án a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő záróünnepség is ingyenes lesz, de aki szeretne elmenni az eseményre, annak előtte regisztrálnia kell.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a világbajnokság alatt minden belépő szigorú biztonsági ellenőrzésen esik majd át, és azt is megemlítette, hogy a helyszínekre professzionális - levehető objektívvel rendelkező - fényképezőgépeket, valamint videokamerákat tilos lesz bevinni. Ugyancsak nem engedik be a lelátóra az A3 méretűnél nagyobb csomagokat sem.
"Hátizsákot be lehet vinni, de nagyobb sporttáskát például már nem" - jelentette ki Borsa Mikós.
Újságírói kérdésre a szóvivő közölte, hogy az óriás-toronyugrásnak otthont adó Batthyány téri helyszín teljes egészében július 23-ára, az edzések első napjára lesz kész, de ott már csak a kiegészítő létesítmények, többek között a médiafalu és a lelátó kialakítása van hátra. Hozzáfűzte: mivel a masters világbajnokság programjában az óriás-toronyugrás nem szerepel, ezért a torony felépítményét július 30. után elkezdik bontani, az alapja viszont megmarad, hogy szükség esetén később, például a 2020-as Európa-bajnokság során is használni tudják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 19. 08:31, szombat | Belföld
Nagy István: a saját állatai megóvása érdekében minden gazdálkodó továbbra is tartsa be a hatósági előírásokat
Nagy István nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, hogy a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen.
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.