Hírek
2024. Július 18. 07:46, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Már mintegy 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata

Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy a 2007 óta működő szolgálat idén 13 település 19 strandján, strandonként két önkéntessel biztosítja a sebesülések és rosszullétek ellátását augusztus 20-ig.
Az ügyeletes elsősegélynyújtók feladata a tóban vagy a parton történt sérülések, rosszullétek szakszerű ellátása, nagyobb sérülés, betegség esetén a mentő hívása és a beteg állapotának stabilizálása, szükség esetén az újraélesztés megkezdése - hangsúlyozta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója a közlemény szerint.
Hozzátették, hogy a vöröskeresztes 300 önkéntes a parton teljesít szolgálatot.
"A szezonokban megszokott, összesen két-háromezres esetszám az idei rendkívüli forróság miatt növekedni fog" - fogalmazott Kormos Ádám, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője a közleményben. Hozzátette, a csaknem 2000 esetszám kiemelkedően magas, tavaly a nyolc turnus alatt 2368 esetben kellett elsősegélyt nyújtani.
Leggyakrabban a kagylók vagy kövek okozta vágásokat, horzsolásokat és a rovarcsípéseket látják el, ugyanakkor az extrém meleg miatt sokszor van dolguk napégéssel, hőkimerüléssel és napszúrással.
A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy súlyos esetben hőség miatt ájulás fordulhat elő, amelyet hirtelen fellépő láz, sápadtság, fokozott verejtékezés kísér. Ezeknél a tüneteknél azonnal hívni kell a 112-es segélyhívót - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:38, csütörtök | Életmód
Meteorológia: immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát
Immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát, ami rendkívüli; a hóhiány elsődleges oka a telek enyhesége - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben.
2025. Április 16. 07:31, szerda | Életmód
Agrárminisztérium: mintegy 160 millió facsemetével biztosított az erdőtelepítések kiszolgálása
2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód
Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.