Zemplén infó
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2015. Szeptember 16. 16:50, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Kis Ádám: Maggiora visszavár!

Kis Ádám: Maggiora visszavár!

Kis Ádám és csapata a hétvégén felkerekedik, hogy Olaszországban, Maggiorában az Autocross Európa-Bajnokság utolsó futamán megmérkőzzön a sporttársakkal.

2014-ben már ját itt Ádám és kategóriája hatodik helyén végzett.

Részlet az akkori beszámolóból:
" Az „A” döntő harmadik sorának választója voltam, így a hatodik pozícióból rajtolhattam. Várható volt, hogy mindenki az első körben le szeretné rendezni a versenyt. Semmi jóra nem készültem. Az első kanyarhoz az ötödik – hatodik helyen értem oda, ahol megtörtént az első találkozás a mezőny másik Coltjával..
A harmadik-negyedik kanyarnál nagyon összetorlódott a mezőny. A cseh Miroslav Neumann megpróbált kiforgatni, mely nem sikerült neki, és így ő és két másik társa Ashot Ervandian és Otakar Vyborny jobbos visszafordítónál, a négyes kanyarnál, nemes egyszerűséggel áthajtottak a pályán levágva a kanyart. Vyborny és Neumann elém esett le, Ervandian pedig az autóm hátuljába repült. Az ezt követő kanyarban a balos visszafordítóban, mely a második ugratóra vezet rá, négyen érkeztünk meg sajnos utolsóként távoztam. Az autó igen komolyan megsérült a 4-5 ütközés alkalmával, még pontosan nem tudjuk, hogy milyen hibák keletkeztek rajta, de nehezen kormányozható vált, és a váltásokhoz is igen komoly erőt kellett kifejteni.
Az „A” döntő leintésekor, a hetedik helyen futottam be, majd még mielőtt óvást nyújtottunk be Miroslav Neuman ellen, a vezető bíró saját hatáskörében kizárta a versenyből, jogtalan előnyszerzés miatt. A végleges sorrend szerint, a hatodik helyen zártam az „A” döntőt."

- A fentiek tudatában az idén sem lesz egyszerű versenyünk az olasz pályán.
Az autó a tavalyihoz képest erősebb, dinamikusabb, fordulékonyabb, jobban vezethetőbb.
Igyekszem itt is odafigyelni a jó rajtokra és nem bealudni mint Losoncon, mert egy jó rajt mindent eldönthet.
Szeretném, ha csak rajtam múlna a siker.
Mindent meg fogok tenni, hogy a verseny végén mosolyogva szálljak ki a Mitsubishi Coltból.


Támogatók: Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Imperium Computer Kft., Adip’art Kft., Levianus Szolgáltató Kft., Silk Brother Kft.

- Hajósi Miklós-
www.hajoka.hu

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.