Zemplén infó
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2017. Szeptember 19. 12:37, kedd | Külföld
Forrás: mti

Kínos - Betörtek a berlini rendőrség központjába

Kínos - Betörtek a berlini rendőrség központjába

Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén kínosnak találták az esetet és megpróbálták eltitkolni - jelentette kedden a Die Welt című lap.

A betörők az épület udvarán keresztül a berlini rendőrség történetét bemutató múzeumba hatoltak be egy ablakon keresztül, amelynek rácsát elfűrészelték.

A betörést a hétfő reggeli nyitáskor vették észre. Az ismeretlen elkövetők több vitrint felnyitottak, egyebek között a náci rezsim politikai rendőrségénél, a Gestapónál használt igazolványokat vittek magukkal - mondta egy szóvivő a Rundfunk Berlin Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak, megerősítve a Die Welt értesülését.

A lap szerint az esetről nem figyelmetlenségből nem adtak ki közleményt, hanem azért, mert az illetékesek túl kínosnak érezték.

Az egykori tempelhofi nemzetközi repülőtéren berendezett főkapitányság elégtelen védelmére régóta panaszkodnak házon belül. "Ha itt valaki merényletet akarna elkövetni, senki sem tudná megállítani" - mondta egy név nélkül nyilatkozó magas beosztású tisztségviselő a konzervatív lapnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 09:00, szombat | Külföld

A Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.

2024. Október 05. 08:55, szombat | Külföld

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás

2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld

Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium

Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld

Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram

Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.