Hírek
2016. Június 30. 07:35, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Júliusban indul a nyári diákmunka-program az önkormányzatoknál
Pénteken indítja el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nyári diákmunka-programot, amely augusztus 31-ig tart.
Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára korábban elmondta: a program keretében a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget. Azoknak a diákoknak a jelentkezését várják, akik július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, augusztus 31-én pedig még nem múltak el 25 évesek - tette hozzá.
A Nyári diákmunka-program keretösszege 1,9 milliárd forint, amely révén több mint 9000 diák foglalkoztatása valósulhatna meg, ha mindenki 2 hónapos szerződést kötne.
Az államtitkár elmondta, hogy a program a béreket támogatja, a támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 15:28, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF: megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon -