Hírek
2021. Július 08. 07:00, csütörtök |
Sport
Forrás: mti - illusztráció: telekom.hu
Hétvégén újra Vivicittá, új útvonalon, kicsit másképpen
Nyolcezer résztvevőt várnak a hétvégi kétnapos 36. Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyet a pandémiás időszak miatt idén kicsit másképpen rendeznek meg, mint a korábbi években.
Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: bár az előző öt versenyen átlagban 29 ezer volt a nevezők száma, idén hiányozni fognak az iskolások és a külföldről érkezők, így a résztvevők 99,9 százaléka magyar lesz, a hangulat viszont - a remények szerint - mit sem változik. Hozzátette: összesen közel 700 magyar településről érkeznek futók, a nők aránya pedig folyamatosan nő, és már eléri a 48 százalékot.
A versenyigazgató tájékoztatása szerint a fővárosban zajló felújítások miatt az útvonal ezúttal nem érinti a pesti rakpartot és a Lánchidat, így a félmaraton végig a budai oldalon halad majd és most is átmegy az Alagúton.
Ami viszont nem változik, az a jótékonykodás. Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a telekommunikációs cég kétmillió forinttal támogatja a Suhanj! Alapítványt. Ehhez hozzájön még a nevezési díjakból összegyűlő, valamint a 200 rajthoz álló Telekom-munkatárs által felajánlott adomány, amely további egymillió forintot tesz ki. Az összeget az ország első akadálymentes és interaktív edzőtermének működtetésére és a közösségi edzések újraindítására használják majd fel.
"Ez a rendezvény a mozgás öröméről és a közösségi élmények megosztásáról szól majd" - hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a cég az 5G hálózatával járul hozzá ahhoz, hogy a futóverseny hangulatát azok is élőben és késleltetés nélkül élvezzék, akik nem állnak oda a rajtvonalhoz.
Szabó Melinda kitért arra is, hogy az idei verseny újdonsága a Telekom Összefutó Show lesz, melynek keretében tíz híresség - köztük Kovács Patrícia, Tatár Csilla, Puskás Peti és Lakatos Márk - közösen, egy-egy kilométer teljesítésével ünnepli, hogy ismét van mód a futásra.
A sajtótájékoztatón Thuróczy Bertalan, a Futni, hinni, élni című könyv szerzője arról beszélt, hogy a rosszindulatú daganat legyőzése után a futás miként segített neki a lelki felépülésben.
A futófesztivál szombaton 9 órakor a 7 kilométeres Telekom Midicittával indul a Margitszigeten, a Schulek Frigyes sétányról. Vasárnap 8 órakor lesz a rajtja a félmaratonnak és a váltóknak, míg a 10 kilométeres Telekom Vivicittá pontban délben kezdődik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.