Hírek
2021. November 18. 19:31, csütörtök |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Harmadik hely a Vörös katlanban
Pál Krisztián 2021 utolsó rallycross versenyén vett részt, a nyirádi Vörös katlanban. Őt kérdezem a verseny után.
Öt Hybrid RX autó vágott neki a kétnapos küzdelemnek. Hogy sikerült a verseny előtti felkészülés?
- A Rabócsi Ringi verseny után, biztonsági ok miatt minden autó akkumulátorát leellenőrizte a csapat, így nem volt lehetőség tesztelni, edzeni. Az akkumulátor a verseny hetében érkezett meg, rögtön mentünk Nyirádra. A harmadik bemenetelnél ismét műszaki hiba keletkezett, nem működött az elektromos hajtás. A tesztünk rövidre sikerült.
Az első és második kvalifikációs futamban hogy sikerült végig találni a felújított nyomvonalú pályán?
- Az első két futamban hasonló időket mentünk hárman. Ahogy az első kanyarban elfordultunk, úgy értünk célba. A pályával ismerkedtem, nekem nagyon tetszett.
A harmadik előfutamban borult az eddigi papírforma. Egy helyet előrébb léptél, és Aurél mögött bejöttél másodiknak. Mi is történt ebben a futamban?
- A Q3-ban nekem nem számított a helyezés, mert a harmadik rajtkockából szerettem volna indulni a döntőben. Az elsőre már nem volt esély, a másodikról nem akartam. Kipróbáltunk egy új rajtot és sajnos bemozdultam. Ajándékba kaptam is egy plusz Joker kört. Így nem volt mit tenni, nyomni kellet a gázt. A rajt utáni első kanyarban vívott küzdelemben érintettem a falat, ami megpecsételte a versenyünket. A fallal való találkozást követően futam végére meghibásodott az elektromotor. Alig tudtam bevinni a célba az autót. Leintés után ki kellett szállnom az autóból, mert nagyon szúrós szag volt bent. Nagyon élveztem ezt a futamot. A plusz Joker ellenére is második lettem, pedig olyan jó volt a tempóm, hogy amikor előttem volt Dominik és Aurél toltam magam előtt őket.
Számotokra nem került elődöntő megrendezésre így volt időd pihenni a döntőre, vagy a Hybriddel kellett foglalatoskodni?
- A villanymotor leégése a Q3-ban nem engedte a pihenőt és sajnos a vezérlővel is lett valami. A csapatunk megtett mindent, hogy orvosolja a hibát. A problémát a helyszínen nem sikerült elhárítani, emiatt a csapat mindent kiiktatott, és első hajtással a rajthoz tudtam állni a döntőben. Amíg van egy hajtott kerék az autó alatt, addig nem adom fel.
A Döntőben harmadik helyen intettek le, de elég nagy időkülönbséggel a többiekhez képest. Technikai gondotok miatt?
- Úgy álltunk fel a rajthoz, tudtuk nincs esély nyerni, a bajnoki elsőségért versenyezni. Nagyon sajnálom, mert tetszett a pálya és az idő is azt mutatta, van esélyünk. Nagyon készültem és tartalékoltam a döntőre. Sajnos a műszaki probléma miatt a célunk már csak a tisztes helytállás volt. Nyirádon is szerettem volna felállni a dobogóra, mint minden bajnoki futamon. Úgy gondolom kihoztam a legtöbbet, amit lehetett ebből a futamból.
Végezetül miként is értékeled a hétvégi versenyedet?
- Tudtuk nehéz lesz a hétvége, mindenki engem akar legyőzni. Annyira fel voltunk készülve, hogy a csapat megerősítette a karosszériát a közelharchoz, de a villanymotor gyenge pont a sérülésnél. Nagyon tetszett a pálya sokkal jobb, mint a többi. Nehéz volt műszaki gondokkal rajthoz állni. A döntőben szerettem volna kihozni az autóból a maximumot.
Van, aminek viszont örülök. Nekem nagyon fontos volt, hogy ne okozzak csalódás azoknak, akik engedtek a felnőtt kategóriában indulni. Ha megint bizalmat kell szavazni, akkor ismét megtegyék. Erre jobban figyeltem, mint a helyezésekre, ezen és a többi versenyen is.
Partnerek: Glasstone Motorsport, Gömör Ring Gokartpálya, K&K FÉMTECHNIKA, iWELD.
Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt
A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.
2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport
Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól
Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.
2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport
Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.