Zemplén infó
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2012. Április 04. 07:17, szerda | Sport
Forrás: Felix Promotion Kft.

Futottak, ahogy csak bírtak

Futottak, ahogy csak bírtak

Több mint 13 ezer 200 résztvevője volt a 27. Telekom Vivicittá városvédő futásnak a Margitszigeten.

A viadal történetének második legnépesebb mezőnye szeles, hűvös időjárásban vágott neki a távoknak, soraiban a Felix Promotion menedzseriroda három sportolójával.

Horváth Zsanett és Körmendi Petra a Midicittán, vagyis a 6,2 kilométeres távon mérette meg magát (ugyanazon, amelyen többek között a világ legjobb játékvezetőjének választott Kassai Viktor is), s a két hölgynek egész más volt a motivációja. Zsanett végül a hatodik legjobb hölgy volt a mezőnyben, Petra pedig a középmezőnyben ért célba, de tegyük hozzá, míg előbbi versenyző esetében a futás „munkaköri kötelesség”, addig a wakeboardos Körmendi „csak” azért fut, hogy legyen kondija.

Horváth Zsanett: „Szombaton úgy is sikerült kvalifikálnom magam az Európa-bajnokságra, hogy a bringám hátsó kereke kiesett, emiatt időt veszítettem, úgyhogy vasárnap azzal a tervvel mentem a Margitszigetre, hogy fussak egy jót. Levezetésnek szántam. Végül azonban nem is volt olyan rossz, egyenletes iramban mentem, négyperces ezrekkel, s közben be is melegedtem, mert a bemelegítésnél eléggé fáztam. Jól éreztem magam, jó volt a hangulat, remek, hogy ilyen sokan eljöttek...”

Körmendi Petra: „Kissé izgultam, mert nekem nem a specialitásom a futás, csak arra használom, hogy jó legyen a kondim, nem pedig versenyzésre. A rajt utáni percek izgalmasan alakultak, mert nagyon sűrűn voltunk, néha nekem voltak útban más emberek, néha pedig én voltam útban másoknak. Öt kilométerig egész jól ment minden, de az utolsó néhány száz méteren már csak az tartotta bennem a lelket, hogy láttam a célt. De jó élmény volt, biztosan nem az utolsó ilyen futásom volt a mostani.”

Az ökölvívó Kelemen Balázs a Vivicittán, vagyis a 11,9 kilométeres távon állt rajthoz, csakúgy, mint például a Kossuth-díjas operaénekesnő Miklósa Erika, vagy éppen a korábbi profi világbajnok ökölvívó Kovács István, aki családjával rajtolt.

Kelemen Balázs jól bírta a tempót, s végül száztizenegyedikként teljesítette a távot, a Felix Promotion ökölvívója is nyilvánvalóvá tette, megjött a kedve az efféle tömegsport-rendezvényekhez, úgyhogy biztos nem ez volt az utolsó ilyen futása. „Nagyon jól éreztem magam. Meglepődtem az eredményen, hiszen saját tempómban futottam, ahogyan a reggeli edzéseimen szoktam, nem erőltettem meg magam, mégis mondhatom, hogy az élmezőnyben végeztem. Ezek után biztos, hogy jövőre is ott leszek a Vivicittán.”

Felix Promotion Kft.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.