Hírek
2018. Augusztus 25. 15:05, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Felújítják, majd három sávossá bővítik az M1-es autópályát

A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak.
A tárcavezető a portálnak elmondta, az M1-es Magyarország legterheltebb autópályája, hiszen az országon átmenő forgalom az osztrák határ és Budapest között lényegében ezen az egyetlen úton bonyolódik le, tervezésekor pedig nem számítottak ennyi, az Európai Unióba tartó járműre. "Most már a tűréshatáron van a forgalom, lényegesen több járművet már nem tudunk fogadni rajta" - fogalmazott.
Palkovics László kiemelte, a 43 kilométeres felújításon nem a kátyúkat javítják, vagy a lyukakat foltozzák, hanem teljes felújítást végeznek. Erre a kormány mintegy 25 milliárd forintot fordít, a munkálatok várhatóan már szeptemberben elkezdődnek és a tervek szerint 2019 végére fejeződnek be - fejtette ki.
A miniszter közölte, az M1-es autópálya három sávossá bővítése 2021-ben kezdődhet meg, a felújítási és bővítési munkálatok idejére pedig akciótervet dolgoztak ki a forgalom könnyítésére.
Az interjúból kiderült, a kormány egyelőre nem tervezi harmadik sáv építését az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán, ugyanis tapasztalatuk szerint az erre haladó forgalom időben jobban eloszlik, mint a főváros felé vezető. Palkovics László emlékeztetett ugyanakkor, hogy az M7-es autópálya forgalmának könnyítésére egy új csomópont épül, aminek segítségével a Balatonfűzfő felé tartók közvetlenül fel tudnak majd hajtani a 710-es főútra.
Palkovics László beszélt arról is, hogy lesz megfelelő számú jó szakember a régióban, mire a BMW új debreceni gyára megkezdi a termelést, és gyár működéséhez szükséges közlekedés is biztosított lesz.
Példaként említette, hogy Debrecenben már most több mérnököt képeznek, mint a győri Széchenyi István Egyetemen, a gyár 50-100 kilométeres vonzáskörzetében pedig a munkába járást könnyítően összehangolják a MÁV és a Volán menetrendjét, javítják az utak állapotát.
A miniszter közölte még, Magyarországon jelenleg 6000-6500 elektromos vagy plug-in hibrid autó van forgalomban, amelyek rövid időn belül már 600 töltőállomást vehetnek igénybe, a kabinet pedig akár 21 százalék, de maximum másfél millió forint támogatást nyújt az elektromos autók vásárlásához.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:30, szerda | Belföld
Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH a Spar és az Auchan ellen
2025. Április 16. 07:28, szerda | Belföld
Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ
Már tízből hat diák az általános iskola nyolcadik évfolyama után szakképzési intézményt választ a továbbtanulásra
2025. Április 16. 07:25, szerda | Belföld
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban