Zemplén infó
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2016. Május 03. 07:56, kedd | Bulvár
Forrás: mti

Eurovíziós Dalfesztivál - Freddie túl van az első próbán és elégedett

Eurovíziós Dalfesztivál - Freddie túl van az első próbán és elégedett

Túl van az első próbán Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekes az MTI-nek telefonon hétfőn azt mondta, hogy elégedett és várja a versenyt.

"A próba leginkább arról szólt, hogy a hang, a hangzás megszólalása rendben legyen és ezzel elégedett vagyok, igazán jó munkát végeznek a helyiek, mindenre odafigyelnek. A vizuálról, a színpadképről is egyeztettünk, kértünk néhány változtatást, fejlődik a produkció. Ezen a téren ugyan nem tudják teljes mértékben megvalósítani a svéd kollégák, amit elképzeltünk, de ez nem baj, a lényeg, hogy a végeredmény minőségi legyen" - fejtette ki Freddie.

Az énekes hétfőn a helyszínen sajtótájékoztatón is válaszolt az újságírók kérdéseire. Ezt követően az MTI kérdésére elmondta, hogy öten lesznek a színpadon: rajta kívül három vokalista - a Fool Moon a cappella csapatból Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás -, valamint Baranya Dávid táncos.

"Úgy gondolom, kedvező, hogy a 10-i első elődöntőben negyedikként lépek színpadra a 18-as mezőnyben. Nagyon kíváncsi vagyok, már várom a versenyt" - jegyezte meg Freddie.

Az énekes a jövő heti Eurovíziós Dalfesztivál előtt pénteken a stockholmi Magyar Házban lép fel, aznap újabb próba vár rá, szombaton pedig a Eurovision Village szabadtéri színpadán mutatja be versenydalát, a Pioneert.

Freddie május 10-én, kedden az első elődöntőben Lidia Isac moldovai énekesnő után lép színpadra. A 18 versenyzőből - akárcsak két nappal később, a második elődöntőben - tizen jutnak a 14-i döntő 26-os mezőnyébe.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár

A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt

Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.