Zemplén infó
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2021. Augusztus 26. 09:53, csütörtök | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Egyszer elvette, többet nem tesz ilyet!

Egyszer elvette, többet nem tesz ilyet!

A Székesfehérvár-Veszprém Ralin aratott győzelmüket követően augusztus elején újra együtt ünnepelhetett Csomós Miklós és Nagy Attila, bár a szokásosnál egészen eltérő ok miatt:

a fiatal ralipilóta lakodalma szolgáltatta az okot a közös ünneplésre. Bár a szurkolók szerint Mixi sosem veszi el, ahogy a mondás is tartja, a kivétel erősíti a szabályt, így most az egyszer csak elvette. Ahogy a lakodalom, úgy már a mézes hetek is véget értek, a fiatal sportolók már gőzerővel készülnek az Országos Rally Bajnokság következő futamára, a Vértes Ralira.

Bár a bajnoki címre esélyesek száma két futammal a bajnokság vége előtt matematikailag már jóval kevesebb, mint a szezon kezdetén, Hadikék veszprémi hibáját követően a két páros között olyan, mintha minden most kezdődne: szinte fej-fej mellett állnak a bajnokság élén! Innen viszont már egyikük sem hibázhat, hiszen minden pont számít majd. Nagyon jól tudja ezt Mixi és Attila is, akik már eddigi teljesítményükkel is jócskán felülmúlták idei terveiket. Ők a mezőny egyetlen olyan párosa, mely két futamgyőzelmet is szerzett, ráadásul aszfalton és murván is tudtak már nyerni.

„Mindkettőnk számára megvan a mínuszolás, 5 ponton belül vagyunk Hadik Bandiékhoz képest. Kemény futamokon vagyunk túl, két versenyt is sikerült megnyernünk. Nagyon elégedettek és boldogok vagyunk ezekkel az eredményekkel. Nem megyünk feltett kézzel a Vértesbe sem, igyekszünk az elmúlt versenyekhez hasonlóan jól teljesíteni. Ennek érdekében mindent megteszünk: csütörtökön tesztelünk, a pályabejárásig pedig a korábbi belsőfelvételekből készülünk a hétvégére” – foglalta össze gondolatait röviden a sárospataki pilóta.

A Mór központú verseny nem ismeretlen a Skoda Fabia R5-tel induló csapat számára, hiszen tavaly ezen a futamon szerezték életük első abszolút szakaszgyőzelmét, ami érthető módon az egyik legkedvesebb emléke Mixinek és Attilának is. Az idei szakaszok nagy része megegyezik a tavalyiakkal, az egyetlen igazán kiszámíthatatlan tényező az időjárás lehet, ami nagyban megnehezítheti az indulók életét.

A Vértes Ralin 11 szakasz vár a magyar Országos Rally Bajnokság mezőnyére. Ezúttal azonban nem csak vasárnap, de a szombati nap is extra pontok szerezhetők, így Mixiék egyik nap sem fogják elvenni! Szeretettel várnak most hétvégén is minden kedves raliszurkolót a pályák szélére és a szervizparkba is. Találkozzunk a Vértesben és szurkoljunk együtt Mixinek és Atinak!

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, HÍDÉPÍTŐ Zrt, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, FT-TRIÁSZ Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, VINEX Plus Hungary Zrt, Bartron ’07 Kft, First Tau- Trade Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, autogumiplaza.hu- PIRELLI versenyabroncsok, MOL Racing Kft, Rapidnyomda.

Rallye Dream Blog
Béres Gábor

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.