Zemplén infó
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2021. Április 19. 16:12, hétfő | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Dobogóval mutatkoztak be Vogel Adriék a magyar márkakupában

Dobogóval mutatkoztak be Vogel Adriék a magyar márkakupában

Harmadik hellyel kezdte meg a raliszezont a 2020-ban háromszorosan is az Év magyar női autóversenyzője címmel kitüntetett Vogel Adrienn.

Navigátorával, Notheisz Ivettel az I Therwoolin Boldogkő Rally-n új autóval, új sorozatban debütáltak, és rögtön a dobogón végeztek a Peugeot 208 Rally Cup Hungary mezőnyében. A 2WD kategóriát az összetett ötödik helyén zárta a női páros.

“A tanulásról, összeszokásról szólt nekünk a verseny, hiszen csak keveset tudtuk tesztelni a Peugeot-t. Nem tudtuk, hogyan fog viselkedni a tempós, dobálós szakaszokon, amikkel tele voltak a gyorsaságik ezen a hétvégén. Az első körben már kezdtem megszokni az autó mozgását, a második körre aztán állítottunk rajta kicsit, amitől még jobb lett, így egyre jobban bíztam benne. Az elsődleges célunk az volt, hogy magunkhoz képest fejlődjünk körről-körre, majd az, hogy megtartsuk a dobogós helyezésünket. Elég változóak voltak a körülmények, ami nem könnyítette meg a versenyzők dolgát. Mivel egy versenyen nyolc Pirelli abroncsot használhattunk, a gumitaktikára is nagyon kellett figyelni. Jól éreztünk magunkat, erős versenytársaink vannak a kupában, akik folyamatosan ösztönöznek a fejlődésre. A csapat és a szervizháttér profi.

Köszönöm a támogatóinknak és a szurkolóinknak is, hogy mellettünk állnak” - foglalta össze első Peugeot-s tapasztalatait Vogel Adri.

- Roger Racing Team -

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.