Hírek
2019. Október 24. 17:02, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Csak egy kört akart tenni, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal
A 26 éves bakonyszentkirályi férfinak nem volt vezetői engedélye, valamint a kocsiján lévő rendszám is hamis volt.
A Győri Rendőrkapitányság járőrei október 23-án 12 óra 10 perckor igazoltatták egy autó 26 éves sofőrjét, aki úgy közlekedett Sikátor felől Veszprémvarsány irányába, hogy a járművéről hiányzott az első hatósági jelzés. A kocsi adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy az autó hátulján lévő rendszám hamis, mivel azt egy másik járműre adták ki. A 26 éves bakonyszentkirályi férfi a helyszínen elismerte, hogy a hátsó rendszámot ő szerelte fel, mivel a kocsi hatósági jelzését korábban bevonták.
A sofőr igazoltatásakor azt is megállapították a rendőrök, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ezért őt elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Győri Rendőrkapitányság a férfival szemben engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is indít – közölte a rendőrség.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok