Zemplén infó
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2016. Április 04. 10:20, hétfő | Bulvár
Forrás: mti

Bryan Adams Magyarországon lép fel

Bryan Adams Magyarországon lép fel

Bryan Adams kanadai rocksztár október 9-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

Az 56 éves énekes, gitáros, dalszerző Get Up Tour című koncertkörútja február 11-én indult New Yorkban a Beacon Theatre-ben. A sorozat érinti Észak-Amerikát, Angliát és Írországot, valamint Európa több más pontját is 2016 végéig. Bryan Adams október 9-én lép fel a Budapest Sportaréna színpadán.

A kanadai zenész ötödször ad koncertet Magyarországon, legutóbb 2012-ben járt Budapesten (szintén az Arénában), 2007-ben
a Kapcsolat-koncert sztárjaként 200 ezer ember előtt lépett a magyar közönség elé.

Bryan Adams hazája egyik legismertebb zenésze, három és fél évtizedes karrierje során több mint 65 millió albumot adott el, turnézott mind a hat kontinensen (első nyugati zenészként lépett fel például Pakisztánban vagy Vietnámban), negyven országban vezette a slágerlistákat. Megkapta a legmagasabb kanadai állami kitüntetést, beiktatták a Zenei Hírességek Csarnokába, csillaga van a hollywood-i Hírességek Sétányán.

Dalait olyan neves művészek adták elő, mint Joe Cocker, Bonnie Tyler, a Kiss vagy Tina Turner, akivel még duettet is énekelt. Dolgozott együtt Barbra Streisanddal, Celine Dionnal, Stinggel és Rod Stewarttal is.

Filmzenéiért Oscarra és Golden Globe-ra is jelölték, Grammy-díjat egyszer, 1992-ben kapott az (Everything I Do) I Do It For You című dalért, bár tizenötször is jelölték a Grammyre.

Bryan Adams 13. stúdióalbuma, a Get Up tavaly októberben jelent meg. A lemezt hosszú ideje dalszerző- és közreműködő társával, Jim Vallance-szel, illetve az Electric Light Orchestra (ELO) frontemberével, Jeff Lynne producerrel közösen készítette; az anyag kilenc új dal mellett négy akusztikus felvételt is tartalmaz. A Brand New Day című dalhoz készült videót Adams maga rendezte, a klipben a BAFTA-díjas színésznő, Helena Bonham Carter szerepel a Hurts egyik tagjával, Theo Hutchcrafttal közösen.

Legutóbbi anyagáról a You Belong to Me, valamint a Do What Ya Gotta Do jelent még meg kislemezen, minden bizonnyal ezek is felcsendülnek a koncerten, más Bryan Adams-klasszikusok - például a Summer of '69, a Heaven vagy a Please Forgive Me - mellett.

A kanadai sztár fotósként is ismert, fotóalbuma Exposed címmel 2012-ben jelent meg. Készített képeket az angol királyi családról, jó kapcsolatban volt a néhai Lady Dianával, és fotózta a tragikus sorsú Amy Winehouse-t is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 21. 08:51, szombat | Bulvár

Mi ez a dubaji csoki őrület és miért ilyen drága?

2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár

Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár

Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng

Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.

2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár

Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár

A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.